Képviselőjelöltek

Tisztelt Császártöltésiek!

Amikor 2014-ben polgármesterjelöltként indultam, rögtön megfogalmazódott bennem, olyan képviselőkkel szeretnék együtt dolgozni, akik egy egy szakterület hozzáértői. Képzettségük segítség, hogy a faluért végzett munkánk a lehető legjobb, legátfogóbb legyen. Dr. Rígler Kálmán volt az első, akit felkértem a képviselőségre é jó választás volt. Kálmánnak nagyon sok a munkájából adódó feladata, de időt, energiát nem néz, amikor segítséget kérek egy-egy probléma megbeszélésére, megoldására. Kiemelt volt a segítsége a covid idején, a töltésiek egészségét védve sok hasznos tanácsot kaptam tőle, amivel a falu lakosságát, kiemelten az Idősek Otthona lakóit tudtuk védeni. Az ő segítségével vettük fel sikeresen a harcot a covid ellen. Kérem, támogassák szavazatukkal Dr. Rígler Kálmánt a június 9-ei választáson!

Takácsné Stalter Judit

polgármesterjelölt

Tisztelt Császártöltésiek!

A 2014-es megválasztásom óta Lakner Lászlóra mindig számíthatok. Sikeres vállalkozóként mindig támogatta rendezvényeinket, sőt vállalkozása Napforduló rendezvényei Császártöltés jó hírét öregbítették, mindemellett a Lakner család nem sajnált sohasem segítséget nyújtani. Rendezvényeinket kiemelten támogatja boraival, pezsgőivel. Lacinak mindig higgadt, jó meglátásai vannak, amivel segítette a munkámat. Szívügyének érzi Császártöltés fejlődését, jövőjét. Hiszem, hogy képviselőként sokat tud tenni Töltésért. Kérem, támogassák szavazatukkal Lakner Lászlót a június 9-ei választáson!

Takácsné Stalter Judit

polgármester

Tisztelt Császártöltésiek!

Tíz év távlatából látom, hogy a 2014-es választásom jó volt, amikor felkértem Andocsné Lei Mónikát álljon mellém és induljon a választáson képviselőjelöltként. Mónival a kezdetektől fogva együtt dolgozom, tanácsaival, észrevételeivel és aktív munkával sokat segít az iskolával, oktatással kapcsolatos döntésekben. Megfogott szakmai tájékozottsága, elhivatottsága. Elkötelezettsége példaértékű, szakmai felelősségvállalása pedig mindvégig megnyugtató volt számomra. Érvelése, felkészültsége egyetlen pillanatig sem hagyott kétséget, hogy jól döntöttem-e. Szimpatikus a gyerekek szeretete és maximális kiállása kollégáiért. Mindig keresi a továbbfejlődési lehetőséget és ez számomra megnyugtató, mert tapasztalom jó kezekben van az iskola. Kérem Önöket, hogy június 9-én szavazatukkal támogassák Andocsné Lei Mónika képviselőjelöltségét! Takácsné Stalter Judit

polgármester

Tisztelt Császártöltésiek!

Rausch Zsoltot mindnyájan ismerik a településen. Ő az a közösségi ember, akire mindig lehet számítani. Nem véletlenül esett rá a választásom. Tűzoltóként rengeteg akcióban vesz részt, életveszélyes helyzetek elhárításában is élen jár. Szívvel-lélekkel önzetlenül dolgozik a Töltésiekért. Több civil szervezetben végez aktív munkát. Zsoltra azért esett a választásom, mert tovább tudja vinni azt a vonalat, amit Oláh József képviselt. Személyes tapasztalatait a falu javára tudja fordítani. Tanácsaival segíteni tudja munkánkat. Kérem, támogassák szavazatukkal Rausch Zsoltot a június 9-ei választáson!

Takácsné Stalter Judit

polgármesterjelölt

Tisztelt Császártöltésiek!

2019-ben jó választást hoztam, amikor felkértem Hóman Istvánnét a képviselőségre. Marika szívügyének érzi, hogy Császártöltés jobb legyen. Mindig számíthatok rá, hogy vállalkozása hatalmas gépparkjával segítséget nyújtson. Hótúrás, a földutak rendbetétele, adományok szállítása, amelyet a falu lakóinak osztottunk szét, de akár említhetném, hogy a Vas-tanyai út mezsgyéjének rendbetételét is első szóra vállalta. Azok a problémák, amik a gazdákat érintik, Marikától teljes képet kaphatok és számíthatok a megoldásokban is a segítségére. Kérem Önöket, hogy június 9-én szavazatukkal támogassák Hóman Istvánnét! 

Takácsné Stalter Judit

polgármesterjelölt

Tisztelt Császártöltésiek!

Tíz év távlatából látom, jól döntöttem, amikor Lovasi Gáborra esett a választásom és felkértem képviselőnek, dolgozzunk együtt. Jól ismeri a mezőgazdaságban dolgozókat, ismeri a problémáikat. Képben van-mondhatom így is. Testületi ülések előtti egyeztetések, átbeszélt célok és feladatok és jól meggondolt döntések jellemzik munkánkat. Nagy segítség számomra, hogy Gábor az azonnali problémák megoldására percek alatt a hivatalba tud jönni. Jó meglátásaival, tájékozottságával mindig a legjobb döntést tudom hozni. Gyors segítséget kapok tőle akkor is, amikor egy földútszakasz javítását, vagy egy adott út mezsgyéjén a fűnyírást kell elvégezni. A folytatást Lovasi Gáborral tudom elképzelni. Kérem, támogassák szavazatukkal Lovasi Gábort a június 9-ei választáson! 

Takácsné Stalter Judit 

polgármesterjelölt

Tisztelt Császártöltésiek!

Szerencsés ember vagyok, mert Császártöltésen születtem. Jó atmoszférája van a falunak és jó emberek lakják. Ezt mindig is megtapasztaltam. Az elmúlt tíz évben, mióta a falu polgármestere vagyok, pedig különösen. Jó érzés látni, átélni és aktívan benne lenni, ahogy épül a falunk. Mindezt képviselőim nélkül nem tudtam volna elérni! Tíz éven keresztül megtapasztaltam azt az önzetlen segítséget, amit kaptam tőlük. Gyakran tették félre a munkájukat, és jöttek, hogy egy emberként ott legyenek a problémák megoldásánál. Vállalkozásaik eszközeit, saját lehetőségeiket gyakran fordították a falu javára. Most két képviselőm, akik 2014 óta segítették munkámat, leköszönnek. Stadlerné Csányi Éva és Oláh József a 2024-es önkormányzati választáson már nem indulnak. Azonban támogatásukról, segítésükről biztosítottak, és én számítok is rájuk, mert fontos volt meglátásuk, tanácsuk, segítségük. Ezúton is köszönöm nekik mindazt a segítséget, amit a községnek és az én munkámhoz is adtak.

Erős, egységes, elkötelezett képviselőtestülettel szeretném folytatni Császártöltésért végzett munkámat. Engedjék meg, hogy bemutassam képviselőjelöltjeimet, akikkel a közös munkát folytatni szeretném a 2024. június 9-ei választás után.

Takácsné Stalter Judit

polgármesterjelölt