Magamról

                                                                        Elég, ha hiszel benne amit csinálsz

A polgármester

2014. október 12. óta vagyok Császártöltés polgármestere. Céljaim között szerepelt a falu középületeinek felújítása, út és járdafelújítások, a sváb eredet erősítése, a hagyományok bennünk és általunk való megélése és beillesztése életünkbe, a közösség összefogása, és kiemelt feladatomnak tekintettem, hogy Császártöltés kerüljön fel a turizmus térképére. Úgy érzem a kitűzött célokat az elmúlt években megvalósítottam.  Nem egyedül! A képviselőkkel, a Töltésiekkel együtt!

"Nem kaptunk semmit könnyedén De így minden sokkal többet ér..." (Kowalsky)

Az alapítvány

Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt 1999-ben alapítottuk férjemmel. Most már lányom, Takács Katalin vezeti az alapítványt, de tevékenyen részt veszek továbbra is az alapítvány munkájában.

Közel 25 éves munkánk során a legnagyobb támogatói lettünk a Magyar Gyermekonkológiai hálózat kórházainak, kiemelten a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának. 1 milliárdon felüli támogatást nyújtottunk a kórházaknak, műszerek, orvosi eszközök beszerzésével. Támogatott gyermekeink száma meghaladja a 3.500 főt. Őket végigkísértük betegségük alatt és támogattuk a gyógyulásukat.

 Az írás

Négy könyvem jelent meg, de számos könyv megszületésénél asszisztáltam.

Szeretek írni, leginkább az emberi természet érdekel. Azok az érzések, melyek néha feje tetejére állítják az életünket. Azért szeretek írni, mert játszhatok. Mindent elképzelhetek, leírhatom és annak az ellenkezőjét is. Eljátszadozom az én kis színházamban: néha száguldok, néha lassítok. Szárnyalni, rohanni, vagy megállni, elgondolkodni, tétovázni...

De a tempót, hogy mikor lassítok, s mikor száguldok, csak magam szabhatom.

Ez a szép az írásban.